2012. október 3., szerda

Ünnepeltünk

Október 1. - a Zene Világnapja

Yehudi Menuhin, a világhírű hegedűművész találta ki 1975-ben, hogy legyen egy nap, amelynek főszereplője a zene.

„Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei ese
ményt ezen a napon. Örülnék ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz- zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.” – mondta Menuhin.



Hétfőn növendékeink adtak színvonalas koncertet, ahol megmutatták, hogy a hosszú nyár után már egy hónap elteltével is ki lehet állni kész darabokkal a pódiumra. 
Az interaktív ünnepi hangversenyen a közönség soraiban helyet foglaltak a legkisebbjeink is, akik érdeklődve és fegyelmezetten hallgatták diáktársaik előadási darabjait. Szó volt különböző hangszercsaládokról és az elmaradhatatlan közös éneklés is műsoron volt.
Másnap délután Brahms IV. szimfóniájáról tartott előadást zongorista növendékünk, Sógor Tamás. 
A 60 perces műismertetőt irigylésre méltó stílusban hallhattuk tőle. A fejből, műrészletekkel, összehasonlító zenei bejátszásokkal, levélidézetekkel és izgalmas zeneelméleti magyarázatokkal tarkított zenetörténeti előadás méltán megállná helyét bármelyik felsőfokú intézmény telt házas előadótermében.
Csakis abban reménykedhetünk, hogy az érettségi előtt álló zongoristánknak lesz ideje újabb előadás felkészülésére az idei tanévben. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése